Kezdőlap
Regisztrálok Elfelejtettem a jelszavam

Lejárt a KET határidő a Kerepesivel kapcsolatban


magwas írta jan. 3, 2008 napján

A megbízott ügyosztályvezető Németh László, telefonszáma a budapest.hu-n publikálttal ellentétben 327 1132.
Legkésőbb hétfőre ígért választ.
Átküldtem neki még egyszer a levelet.

Tisztelt Ügyosztályvezető úr!
Telefonos megbeszélésünk alapján ezúton továbbítom azt az e-mailt,
amelyet az elődjének írtam, és amelynek válaszadási határideje lejárt.
Mint telefonon is említettem, a kerékpáros szervezeteknek az a célja,
hogy a műtárgyról vegyék le a “kerékpárút” illetve “bringagyalogút”
táblákat. Úgy tudom, hogy ebben az ügyben a Magyar Kerékpárosklub is
több jelzést küldött az Önk hivatala felé
Kisvártatva küldöm a másik, Csordás úrnak címzett e-mailt is.
Köszönettel:
(én)
RABIC

From unknown Fri Jan 4 14:57:16 +0000 2008
From:
Date: Fri, 04 Jan 2008 14:57:16 +0000
Subject: KET lejárat feljárat
Message-ID: <&#500080104145716+0000@rabic.kicks-ass.org>


A közigazgatás „hallgatása” esetén irányadó jogszabályi rendelkezések 2005. november 1. napja után, a Ket. hatályba lépését követően indult eljárásokban

A jogintézmény szabályai (eljárási kötelezettség) a Ket-ben:

20. §
(1) A hatóság a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén köteles eljárni. Ha e kötelességének a rá irányadó ügyintézési határidőn belül nem tesz eleget, a felügyeleti szerv – kérelemre vagy hivatalból – soron kívül, de legkésőbb a tudomásszerzéstől számított öt napon belül kivizsgálja a mulasztás okát.
(2) A hatóság mulasztása esetén a felügyeleti szerv újabb – az ügyfajtára irányadó ügyintézési határidő és a döntés-előkészítés fokának figyelembevételével megállapított – határidő kitűzésével a mulasztó hatóságot három napon belül az eljárás lefolytatására utasítja.
(3) Ha a felügyeleti szerv által megállapított újabb határidő eredménytelenül telt el, a felügyeleti szerv az eljárásra haladéktalanul – a (4) és (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a mulasztóval azonos hatáskörű másik hatóságot jelöl ki, egyidejűleg a mulasztó hatóság vezetője ellen fegyelmi eljárást kezdeményez. A kezdeményezés alapján a fegyelmi eljárás megindítása kötelező. A kijelölt hatóság az ügyben irányadó ügyintézési határidőn belül köteles érdemi határozatot hozni.
(4) Hatósági igazolvánnyal vagy hatósági bizonyítvánnyal (adatigazolással), hatósági nyilvántartás-vezetéssel, illetve hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos hatósági ügyben az ismételten mulasztó hatósággal szemben a felügyeleti szerv a (3) bekezdésben foglaltak szerint jár el azzal az eltéréssel, hogy az ügy nem vonható el, és az eljárásra más hatóság nem jelölhető ki. A hatóság legkésőbb tizenöt napon belül köteles eleget tenni elmulasztott kötelezettségének.
(5) Ha a képviselő-testület, a főpolgármester, a polgármester, a közgyűlés elnöke, a bizottság, a részönkormányzat testülete, a társulás (a továbbiakban együtt: önkormányzati hatóság) önkormányzati hatósági ügyben határozathozatali kötelezettségét elmulasztotta, az ügyfél kérelmére vagy hivatalból a közigazgatási hivatal vezetője felhívja a mulasztó tisztségviselőt vagy testületet, hogy soron kívül, illetve a testület legközelebbi ülésén, de legkésőbb harminc napon belül határozzon. A döntésre jogosult a döntés várható időpontjáról a közigazgatási hivatal vezetőjének felhívásától számított öt napon belül értesíti az ügyfelet.

(6) Az (5) bekezdés alapján az önkormányzati hatósághoz intézett felhívás eredménytelensége esetén az ügyfél vagy a közigazgatási hivatal vezetője, továbbá ha az adott ügyben nincs felügyeleti szerv, vagy a felügyeleti szerv az intézkedési, eljárási kötelezettségének nem tesz eleget, az ügyfél kérelmére a megyei, illetve a fővárosi bíróság mint közigazgatási ügyekben eljáró bíróság (a továbbiakban: közigazgatási ügyekben eljáró bíróság) kötelezi a hatóságot az eljárás lefolytatására.

(7) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat a szakhatósági eljárásra és a fellebbezési eljárásra is alkalmazni kell. E rendelkezések akkor is irányadók, ha – a határozat megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése folytán – a hatóság az ügyintézési határidőn belül nem tesz eleget az új eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségének.
(8) A felügyeleti szerv a (2) bekezdés szerinti intézkedésről, valamint az eljáró hatóság (3) bekezdés szerint történő kijelöléséről az ügyfelet három napon belül értesíti, továbbá ellenőrzi, hogy a hatóság a mulasztást követően, illetve a kijelölt hatóság határidőn belül eleget tesz-e eljárási kötelezettségének.

A felügyeleti szervre vonatkozó szabályok a Ket-ben:

116. §
(1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, felügyeleti szervként a 107. és 108. §-ban meghatározott, fellebbezés elbírálására jogosult szervek járnak el.
(2) A Kormány irányítása és a miniszter felügyelete alatt működő, valamint a miniszter irányítása alá tartozó országos hatáskörű hatóság, továbbá a közigazgatási hivatal vezetőjének hatáskörébe tartozó hatósági ügyek esetében a miniszter gyakorolja a felügyeleti jogkört.

107. §
(1) Az önkormányzati hatósági ügyben átruházott hatáskörben hozott elsőfokú döntéssel szembeni fellebbezés elbírálása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a közigazgatási hivatal vezetője jogosult a fellebbezés elbírálására, ha első fokon
a) az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó hatósági ügyekben a polgármester, a főpolgármester, a közgyűlés elnöke, a jegyző, a főjegyző, a hatósági igazgatási társulás, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője vagy a megyei jogú város kerületi hivatalának vezetője,
b) nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott egyéb szervezet vagy hatósági jogkört gyakorló személy
járt el.
(3) A köztestület hatáskörébe utalt ügyben a fellebbezést törvényben vagy a köztestület alapszabályában, szervezeti szabályzatában meghatározott köztestületi szerv bírálja el, ilyen szerv hiányában az első fokon eljáró szerv határozatával szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye.
LP (LMCS)

Hozzászólások:


Válasz az eredetire:

Folyó ügyek
programajánló
sikertelen
publikátumok
Valótlan dolgokat állítunk (TM)
Tulokvadászati kézikönyv
A nap, amikor nem kell a dugóban ülni