Kezdőlap
Regisztrálok Elfelejtettem a jelszavam

Nyertünk a NUSI közérdekű adatos ügyben

Gyermeklapok:
|kezdődhet a végrehajtás |

magwas írta okt. 22, 2008 napján


A NUSI ellenkérelmének (majd bescannelem) lényege az volt, hogy a RABIC nem jogképes, és az adatokat a RABIC kérte, most meg én perelek. A tárgyaláson előjöttek azzal is, hogy nem adtam be időben a kereset. Felhozták azt is, hogy az NKH ellen a jogi személyiség hiánya miatt vesztettünk: olvassák a rabic.org-ot;)
Az első problémájuk sima ügy volt, mert az adatvédelmi törvény szerint bárki kérheti közérdekű adatok kiadását, és fél lehet az is, aki nem bír perbéli jogképességgel. Azt mondtam hát, hogy az adatokat én kértem a rabic számára, és a pert én indítottam a rabic érdekében. Elmondtam azt is, hogy egyrészt nálunk nem precedensjog van, másrészt az NKH-val abban a perben ügyfélként való bejelentkezés volt, nem pedig közérdekű adatos ügy.
A határidővel kissé zavarba hoztak, mert úgy tűnik azt a levelemet nem csatoltam be, amit január 4.-én írtam, hogy bírósághoz fogok fordulni. De az is lehet, hogy benne volt. Marha nehéz úgy felkészülni egy tárgyalásra, hogy nincs meg a kereset, amit beadtam. Közben a NUSI ügyvédje azt találta mondani, hogy a kérelem elutasításától kezdett 15 nap a jogvesztő határidő, de rámutattam arra, hogy a kérelem beadásától számított 15 napra számolt 30 nap.

A bíróság azt az ítéletet hozta, hogy a NUSI-nak 15 napon belül át kell adnia a kért adatokat, a kormányrendelet kivételével, mivel azt amúgy is meg kell tudjam szerezni.
A bíróság a szóbeli indoklásban kifejtette, hogy mivel folyamatosan én mint természetes személy voltam megjelölve, és a NUSI is tisztában volt vele, hogy nekem kell adja az adatokat, ezért zsírba vagyunk hogy én perelek.
Azt is mondotta, hogy még január 11.-én is levelezésben voltunk (a NUSI-nak azt a levelét becsatoltam), ezért a határidő rendben van.


subtopics:

comments:

Magwas minimum akkora vagy
--boci, Wed, 22 Oct 2008 17:36:02 +0200 reply
mint a Bécs-Pozsony-Budapestet egyéniben futók! :)

Hozzászólások:


Válasz az eredetire:

Folyó ügyek
programajánló
sikertelen
publikátumok
Valótlan dolgokat állítunk (TM)
Tulokvadászati kézikönyv
A nap, amikor nem kell a dugóban ülni